Terveink
Szeretett, Kedves Barátaink, Testvéreink!
Fontosnak tartjuk, hogy jelezzük felétek, hogy A Magyarországi Összefogás Roma Rom szervezet színeiben indultunk a választásokon. Éppen azért, mert a mi célunk és terveink is hasonlóak, mint az említett szervezeté az Oktatás, korrepetálás, továbbképzés, bűn megelőzés, roma és nem roma személyek életkörülményeinek javítása. Ez alatt azt értem, hogy munkát biztosítani és nem szociális segélyt adni, felzárkóztatás 5-6-7-8 általános iskola befejezése aztán képzés. Beilleszkedés után tisztelő adózó állampolgárrá válás. Tanoda létrehozása mely ennek a szervezetnek már több helyen is sikerült ország szerte. Drog ellen felvilágosítást az iskolákban, szakiskolákban. Roma közösségi ház megalapítása.
Az aktuális időszakokban iskola kezdéskor tanszer támogatást karácsony eljöttével élelmiszer csomag ruha osztás (használt) az erre rászorulóknak.
Esti érettségi, OKJ. képzések, kedvezményes jogosítvány, festmény kiállítására és irodalmi estek magvalósítására törekszünk.
Esélyegyenlőség. Ezt a szót szerintem mindenki ismeri, így nem kell megmagyarázni.
Gyermek és ifjúság védelemmel szeretnénk foglalkozni, és nem utolsó sorban szeretnénk, olyan klubokat, mint pl. bokszklub, táncklub, rajz és festészet, idegen nyelvi szakköröket létre hozni és a nyár eljöttével gyerekeket táboroztatni.
Tisztítsuk meg környezetünket! Tervünk, hogy lakhelyünk erdőit és útjait megtisztítsuk! Ez nemcsak természetvédelmi, hanem esztétikai és egészségügyi kérdés is.
És nem utolsó sorban egy olyan parkot létre hozni itt nálunk Törökbálinton, ahol a gyerekek egy helyen biciklizni, görkorizni, rollerezni tudnak, mert jelenleg, ha ezeket a sportokat kedvelik, akkor bizony Budaörsre, Érdre kell menniük vagy Budapestre.
És mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezek meg is valósuljanak2013. évi terveink, programjaink:
CNÖ Törökbálint
Programja 2013
Az érettségi tanfolyam folytatódik 10.-11. osztályokkal jelenleg 67 tanulónk van.
Új 9. osztályt nem indítunk. A meglévő 10.-11. osztályokba 2013.február 13-ig várjuk azokat, akiknek az eddigi tanulmányai lehetővé teszik a 10.-11. osztályba csatlakozást.
Az CNÖ 2013.évben tovább szeretné fejleszteni, a már korábban megkezdett - de anyagi fedezet hiányában- félben maradt programját.
Fő célkitűzéseink között szerepel a törökbálinti cigány kisebbséghez tartozó felnőtt –és gyermek lakosság kulturális autonómiájának biztosítása, megszervezése, gyakorlása.
Az CNÖ jogi –törvényességi kötelességéből fakadva, 2013-ban is szeretné biztosítani azokat a kulturális lehetőségeket, amelyek a cigányok (romák) számára az egészséges identitástudat fejlesztéséhez járulnak hozzá.
Cél: A cigány kisebbségi programok biztosítják a felnőtt-és gyermek közösség számára a cigányság kulturális értékeinek (történelmét, irodalmát, képzőművészetét, zene -és tánckultúráját, valamint a hagyományairól szóló ismeretek) megismerését.
A cigányság kulturális értékeinek bemutatásával, szeretnénk segítséget nyújtani gyerekeknek, felnőtteknek, abban hogy a saját kulturális értékeit el tudják helyezni a magyar-és európai kultúrában.
Abban bízunk, hogy korábbi-és ezt követő programjainkkal, azok ismeretszerzési lehetőségeinek révén megőrződnek a hagyományinkban hiedelmeinkben rejlő értékek. A történeti források, a zene és a tánc segítségével, az irodalmi-és képzőművészeti alkotásokon keresztül, megismerjük a cigány emberek szokásait, belső lelkivilágát, és ez segítheti a cigányságra jellemző érték-és normarendszer megértését.
Célprogramjaink 2013-ban
1. Folytatni szeretnénk a már korábban megkezdett népismereti-és cigány nyelvi ismertterjesztő klubunkat felnőttek számára (kétheti rendszerességgel)
2. Gyermek-klub:
2012-ben már voltak kezdeményezések a cigány néptánc oktatás területén, de sajnos anyagi fedezet hiányában nem tudtuk folytatni. Az idén heti rendszerességgel felváltva, szeretnénk megvalósítani a tánc -és népismereti klubunkat gyermekek számára.
2. Törökbálinti Roma Napok.
3. Gyermektábor.
A program részletezése
1.Népismereti-és cigány nyelvi ismeretterjesztő klub. (felnőtteknek)
Mivel a cigány nyelv-és népismereti tematikák korosztályokra-és korosztályi sajátosságokra vannak didaktikailag feldolgozva, így a gyermek közösségnek
más módszertani-és és ismeretanyagra van szükség.
Tematika:
1. a cigányság őstörténete
2. a cigánysággal kapcsolatos korai magyar történeti források
3. A felvilágosult abszolutizmus cigánysággal kapcsolatos eszméi és rendelkezései
4. A felvilágosult abszolutizmus cigánysággal kapcsolatos rendelkezéseinek hatása, és hatékonysága
5. A magyarországi cigányság élete a 19. század végén
6. A nemzeti szocializmus cigányság elleni intézkedései Magyarországon
7. A magyarországi cigányság gazdasági - társadalmi helyzete 1945-1990 között
8. A cigányság társadalmi-gazdasági jellemzői a szociológiai kutatások tükrében.
9. A kisebbségi önkormányzatiság 1993 után
10. Oktatáspolitikai erőfeszítések a cigányság érdekében 1990 után
11. A magyarországi cigány közösségek fő csoportjai
12. A városi és falusi cigány családok életlehetőségeinek eltérései.
13. A romani és beás közösségek jellemző vonásai.
14. A cigány nyelvek megőrzésének lehetőségei
15. A magyarországi cigány költészet bemutatása: költőink, íróink megismerése verseiken, prózáikon, önéletrajzaikon keresztül.
16. A cigány képzőművészek megismerése alkotásaikon, (repró) és önéletrajzaikon keresztül.
17. A cigány műzene jellemzői, hangszerei, motívumai.(kiemelkedő muzsikusaink, dinasztiák története)
18. A cigány népzene
19. A hagyomány és a modernitás hatása a cigányság tárgyi kultúrájában.
20. A cigány néptánc jellemzői a férfi és a női szerepek jellemzői.
A program helye: Művelődési Ház
célcsoportja: Minden törökbálinti lakos.
informálás (helyi újság, helyi program)
időpontja : Minden második szombat 17-20 óráig
alkalom: 10X 180 perc (45perc) 15 szünet
óraszám: 30 óra
2. Gyermek-klub
Két területre oszlik:
1. népismereti
2. táncoktatás
Népismereti foglalkozások.
Célcsoport: 6-14 éves korosztály.
Tematika:
1.A cigányok Indiai eredete (kisfilm)
2. Európai vándorlások (szokások hagyományok átvétele (film)
3. Foglalkozások bemutatása (képi dokumentumok alapján)
4. Hiedelemvilág (eredetmondák)
5. Lakóhelyek, tárgyi emlékek bizonyítékok bemutatása.
6. Törzsi foglalkozások, és szokások
7. cigány dalok, mondókák, versek, játékok tanulása.
8. Hagyományok elevenítése: régi húsvéti-és karácsonyi játékok a cigány közösségekben.
9. Ünnepi és hétköznapi népviselet.
10. Nyelvi minimumok: Köszönési formák. Bemutatkozás, a hét napjai, színek, számok, 1-10ig, évszakok, állatnevek, gyümölcsök.
Helyszín: Művelődési Ház
Időpont: Minden pénteken 17-18 óráig
Alkalom: 20 x 60 perc = 20 óra
2. táncoktatás:
A cigány tánc alapelemeinek megismerése
A páros tánc, botoló, és a körtánc közötti különbség felismerése.
Helyszín: Művelődési Ház
Időpont: Minden péntek 18-20.óráig
Célcsoport: gyermekek-szülők
Alakalom: 20X120perc (2X45 perc) 15perc szünet.
1. Törökbálinti Roma Napok
Erre a napra, neves cigány közéleti személyiségeket szeretnénk meghívni.
A program nagy vonalakban:
Kiállítást szeretnénk szervezni festőművészeink munkáiból.
Majd ezt követően irodalmi estet költőink verseiből.
Ezt a nagyszerű programot zárná, a már korábban is ismert hagyományos Roma Napunk.
6. Roma Nap
Roma Kulturális és Hagyományőrző Nap
Időpont: 2013. augusztus 10.
Helyszín: Törökbálint, Munkácsy Mihály Művelődési Ház udvara
Belépés: díjtalan
Fellépők:
- Sukár tánc együttes
- Rózsa Ignác és csapata
- Parno Graszt
- sztár vendég: Nótár Mary
Programok:
08.00-tól főzés (székely káposzta, sertés pörkölt főtt krumplival) – az ételeket meghívott vendégeinknek és a fellépőknek készítjük.
Programok a színpadon:
13.00 Köszöntőt mond Turai István, Törökbálint polgármestere és Horváth Gyula, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
13.30 Sukár tánc együttes műsora
14.00 Párno graszt
- Tánctanítás a színpadon
16.30 Sukár tánc együttes
18.00 – 20.00 Rózsa Ignác és csapata fellépése
20.00 Nótár Mary
Egyéb programok (folyamatosan):
- Táncverseny felnőtteknek és gyerekeknek külön-külön
- Lángosevő verseny felnőtteknek és gyerekeknek külön-külön
- Sörivő verseny 18 éven felülieknek
- Lakatos Klára és Zámbó Attila bemutatják a kiállított, a cigányok életével, a cigánysággal kapcsolatos festményeiket
- Roma mesterség bemutatása: kosárfonás
Programok gyerekeknek:
- arcfestés 17.00 – 19.00-ig
- körhinta, kisvasút, elektromos autó
A rendezvény helyszínén árusoktól vásárolható főtt kukorica, jégkása, léggömb, gyerekjáték, stb. Ételeket-italokat a büfében lehet majd fogyasztani.
A rendezvény szabadtéri, sátor bérlése a színpadon fellépők miatt szükséges.
A rendezvény helyszínén biztonsági őr, illetve ügyeletes orvos is szolgálatot teljesít majd.
A rendezvény mindenki számára díjtalanul látogatható, a korábbi évek tapasztalatai alapján kb. 400-500 résztvevőre számítunk.
4. Gyermektábor
Jellege: népismereti-nyelvi
Célja: A cigány kultúra értékes elemeinek ápolása. Az eddig megszerzett ismeretek, alkotói folyamattá alakítása.
Tematika:
Daltanulás (Líza Líza… Mikor kicsi gyerek voltam… Zöld az erdő, stb...,)
Eredetmondák feldolgozása: rajzban
Madarakból lettünk…
A Nap és a Hold története…
Dramatizálás az általuk választott történet eljátszása, jelmezkészítés, cigánysátor készítés.
Fim-vagy újságkészítés a tábori eseményekről. Élmények, rajzok, elbeszélések stb.
Népismereti vetélkedők:(viselet, szokás, tárgyi hagyomány. foglalkozások, törzsek,
témákra építve)
A szemétszedési akciónkat is szeretnénk folytatni, Tisztítsuk meg környezetünket! Tervünk, hogy lakhelyünk erdőit és útjait megtisztítsuk! Ez nemcsak természetvédelmi, hanem esztétikai és egészségügyi kérdés is. Az őszi hónapokban egyébként is aktuális környezetünk megtisztítása, szebbé tétele. A Törökbálinti Cigány Kisebbségi Önkormányzat tervei között szerepel, hogy a képviselők vezetésével szerveznek szemétgyűjtést. Kérünk miden cigány és nem cigány Törökbálinti lakost, aki teheti, vegyen részt!
A jogosítvány tanfolyamunkat harmadjára is elindítjuk.
Törökbálint Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzat (CNÖ) kedvezményes jogosítvány tanfolyamot indít, a MAZSOLA-JOGSI TANODÁVAL együtt működve, melyre nem csak roma származásúak jelentkezését várjuk.
Adománygyűjtés!
A Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, hogy aki teheti a jövőben adományaival, felajánlásaival forduljon hozzánk bizalommal, hogy még több rászorult családon tudjunk segíteni.
A Törökbálinti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat az adományozóknak a felajánlásait ezúton szeretné, megköszöni, Isten tartsa meg jó szokásukat.
A Városi Majálison az előző évekhez hasonlóan ismét egy fellépővel.
Főzéssel és üdítőkkel várjuk a CNÖ sátornál, amiket adomány jegyekért lehet vásárolni és a befolyt összeget a gyermek táborunkra fogjuk fordítani, hogy minél nyaralást hozzunk létre a gyerekeknek.
A Roma mikulás ünnepséget előző évekhez hasonlóan megszervezzük sajnos 2012. anyagi okok miatt nem sikerült megvalósítanunk, mert a reprezentációs adót kellet fizetnünk a nyáron megtartót gyermek táborra és az év végére, amit félre tettünk erre a programunkra sajnos az adó befizetésére kellet fordítanunk.
Az év végét Batyus Cigány Bállal szeretnénk, zárni már volt két hasonló az előző években a kérésünk minél több visszajelzést szeretnénk, hogy van e rá igény és megkérnénk minden Törökbálinti lakost, romát és nem romát jöjjenek és érezek magukat jól Cigány bálunkon és minden egyes programunkon, amiket 2013. sikerül meg valósi tanunk.