roma mikulás 2010.12.05.
Roma mikulás 2010.12.05.
A helyszín Munkácsi Mihály Művelődési Ház (MMMH) Festetics terme volt.
Szervezők: Horváth Gyula (1961) elnök, Horváth István alelnök, Gurbai Jenő képviselő, Horváth Gyula képviselő.
Segítőink: család-tagjaink és rajtuk kívül Nagy Kozma Szilvia, Tóth Róbert, és Lázár Attila, akik sokat segítenek rendezvényeink sikerében, és sok segítséget köszönhetünk Vokány Erikának (kulturális és oktatási referens).
Idén is tartottunk mikulás ünnepséget, ami a negyedik roma mikulás volt, Gurbai Jenő nyitotta meg rövid köszöntővel bemutatkozással, ismét eljöttek a Bóbita kék csoportjából a gyerekek nagyon szép fellépéssel ajándékoztak meg minket, amiben volt zene játék és tánc is nagyszerű hangulatot csináltak, vendégeknek nagyon tetszet.
A fellépés után megérkezet a Mikulás (Bonci) és a Krampusz.
Idén 120 gyereknek sikerült csomagot ki osztani, Borbély Gyuri (RONI közért) idén is támogatta CKÖ - t 40 csomaggal.
Idén is sikerült egy kis finomsággal várnunk a vendégeket nagyon szépen meg volt terítve az asztalon sütemények üdítők szendvicsek többféle ízekben ezeket lehetet fogyasztani és közben beszélgetni ismerősökkel, barátokkal, rokonokkal, nagyon jó hangulatban telt a mikulás ünnepségünk.
Az ünnepségen nem csak cigány családok vettek részt, hanem hátrányos helyzetű családok is.
Szólj hozzá Vica [ 2011-12-07 16:49 ] Hatalmas dolog ez, ha ilyen lelkes csapat segít egy közösségben. A vezetők , a segítők és a családok minden elismerést megérdemelnek. Ha csak egy kisgyerek arca már felderül-akkor nem volt hiába a sok munka. Ahogy a képeket nézegettem sok boldog kis arcot láttam. Ez szép munka volt! |
Menü
Hirdetés